Hol maradnak a CSOK-igénylők?

Eddig csak 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre ( CSOK ) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igé...

Eddig csak 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást – tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.

Lássuk a részleteket! Az összes CSOK-igénylésre lehetőséget nyújtó hitelintézet ugyan nem szerepel a nyilatkozatban (a teljes listát itt tudod megnézni), de a következő beszámoló alapján kis betekintést kapunk az eddigi igénylésekről. A CIB banknál többedszerre jelezzük, hogy továbbra is csak tervben van a CSOK bevezetése, tehát itt nem igazán van értelme érdeklődni komoly szándékkal.

  • Az OTP Bankhoz január eleje óta 800 CSOK-kérelmet nyújtottak be. A 10+10 millió forintos – azaz hitellel növelt – megoldást eddig 42-en igényelték, míg 70-en áfa-visszaigénylésre szerződtek a banknál. Az év eleje óta mintegy 21 ezren érdeklődtek a CSOK iránt, negyedük kifejezetten a háromgyerekeseknek szóló 10 plusz 10 millió forintos konstrukció miatt kereste meg az OTP-fiókokat. Az OTP idén 20 ezer CSOK-kérelemre számít, átlagosan 1,5 millió forint értékben. Ebből az új lakáshoz köthető igénylések 10-20 százalékot tehetnek ki, azonban a bank szerint a 10 plusz 10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd.
  • Az MKB Bankhoz benyújtott igények száma száz alatt van, ők döntően CSOK-ot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban továbbra is használt lakásra – tájékoztatott a bank. Hozzátették ugyanakkor, hogy nő az új lakás építéséhez kapcsolódó igények száma is. A kérelmezők többsége kétgyerekes, de a háromgyerekes igénylők száma is növekszik, a támogatott hitel átlagos összege pedig 8 millió forint a banknál. A pénzintézet válasza szerint Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklődnek a legtöbben, az MKB az év második felében várja az igénylések számának növekedését.
  • Az FHB Banknál több mint 6000-en regisztráltak, a bank több mint 200 CSOK-igénylést fogadott be már, amelyek csaknem 85 százaléka használt lakásra vonatkozik. Az igénylők nagy része, 40 százaléka az állami támogatás mellé hitelt is igényelt. A kérelmek több mint harmadát Budapesten és Pest megyében adták be, 7,9 százalékát Csongrád megyében, míg 6 százalékát Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Baranya megyékben – írta az FHB.    
    A pénzintézet szerint a 10 milliós CSOK és a kapcsolódó hitel igénylői nagyobb számban akkor várhatóak, amint elkészülnek a CSOK követelményeinek megfelelő házak, lakások. Most kevés új lakás érhető el, és a társasházi fejlesztési projektek is erősen koncentráltak helyileg. Ez a trend az új lakások számának növekedésével várhatóan módosul: az igénylések arányában növekedhetnek az új lakásra elérhető támogatott formák, és ezzel együtt az igényelt, majd a folyósított összegek is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy új lakás elkészülte jellemzően több használt piaci tranzakciót is szokott generálni - írta az FHB.
     
  • Az Erste Bank folyamatosan nagy az érdeklődést tapasztalt a támogatások iránt az ország minden régiójában és a fővárosban is. Az év hátralévő részében megnövekedett érdeklődéssel és hitelkereslettel számol a bank, különösen az új lakások építése és vásárlások piacán.

  • A CIB Bank mind a CSOK, mind a 3 százalékos hitel iránt jelentős érdeklődést tapasztal, de még nem vezették be a konstrukciókat, szerződéskötésre nem került még sor. Mint írták, január első felében jellemzően a 3 vagy több gyermekesek voltak többségben, de az elmúlt időszakban a használt lakáshoz is igényelhető támogatás iránt is sokan érdeklődnek. Az érdeklődők jellemzően budapestiek vagy vidéki nagyvárosok lakói.

  • Az UniCredit Bank válasza szerint az új CSOK-ra első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek. A bank arra számít, hogy – tavalyhoz hasonlóan – idén is a használt lakáshoz kapcsolódó hitelkérelmek lesznek többségben, ugyanakkor úgy látják, hogy az új lakásra igényelhető CSOK-nak köszönhetően idén az új lakásépítések, azaz a magánszemélyek által épített családi házaknál élénkülhet jelentősebben az érdeklődés és a kereslet.
  • A Budapest Banknál az érdeklődők többsége ugyancsak a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás kapcsán tájékozódik, eddig leginkább az egy- és kétgyermekesek igényelték a CSOK-ot a banknál. A pénzintézet az év második felében számít a tényleges igénylések befutására, addig főleg érdeklődőket várnak.
  • A Takarékbank közlése szerint a takarékszövetkezetek fiókjaiban január eleje óta több mint 15 ezren érdeklődtek a CSOK iránt, a legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben. A program tavaly júliusi indulása óta a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai mintegy 2000 CSOK-igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt. A takarékszövetkezetek fiókjaiban befogadott támogatási igénylések átlagos összege 1,3, míg a hitelé 4,5 millió forint volt.
    A közlemény szerint az ügyfelek mintegy 60 százaléka a takarékszövetkezeti fiókokban továbbra is a 10+10 milliós támogatás iránt érdeklődik, és januárhoz képest lényegesen több kérdés vonatkozik a használt lakás vásárlásához és a bővítéséhez igénybe vehető támogatási és hitellehetőségekre. A január óta beadott igénylések mintegy 10 százaléka vonatkozott a 10+10 milliós konstrukcióra – közölte a Takarékbank. A lakosság mellett az építtetők és kivitelezők is egyre intenzívebben érdeklődnek, az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékszövetkezeteknél folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyeletek száma.
A beszámolók alapján megerősítést nyer, hogy elsősorban a már gyermekkel rendelkező családok számára kínál jó lehetőséget a CSOK, és ezen kívül az önerővel vagy ingatlannal bíró igénylők számára. A kormányrendelet módosításnak köszönhető visszafizetési szigorítás miatt várhatóan óvatosak lesznek még a hitelképes családok is az előrevállalással – ami nem is árt a devizahiteles válság után.

Ha a bankok várakozásai teljesülnek az új ingatlanok megépülésével, akkor közel fél év múlva indulhat el a nagyobb roham, de az is elképzelhető, hogy a CSOK 2017-ben fog csak felpörögni. Utóbbinak a kétéves tb-jogviszony miatt lehet alapja, de mi nem tartjuk kizártnak azt sem, hogy időközben tisztázódik, hogy a tb-jogviszony, a hitelképesség hiánya, vagy az előrevállalás kockázata miatt nem akkora mértékű az igénylések száma, mint várják...
 

2016. március 5., CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot / MTI

Related

új lakás 5638803060338433232

Népszerű bejegyzések

item