Nőtt a CSOK igénylések száma

A családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) igénylők számának növekedéséről számoltak be a februári jogszabályváltozások után a bankok az...

A családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) igénylők számának növekedéséről számoltak be a februári jogszabályváltozások után a bankok az MTI-nek. Nyilatkozatuk alapján a februári jogszabály-módosításnak tudják be a növekedést, bár az ingatlanárak emelkedése miatt viszont volt, ahol visszaléptek az ügyfelek.
Az MKB Bankhoz több mint százan nyújtottak be eddig igénylést, ők döntően CSOK-ot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban használt lakásra. A lakásárak emelkedése miatt az ügyfeleik több esetben is kénytelenek voltak lemondani a tervezett lakásvásárlásról, mivel a korábban meghirdetett árak olyan mértékben növekedtek, amit már nem tudtak elfogadni.

Az MKB szerint továbbra is mozgásban vannak a vételárak, de mivel az év eleji árnövekedés a kereslet csökkenéséhez vezet majd, arra számítanak, hogy az értékesítők újraárazzák az ingatlanokat, amelynek hatására nőhet a hiteligény az év második felében. A bank megítélése alapján vélhetően megnövekszik az építkezések száma is, most ugyanis viszonylag kevés új építésű lakás van szerintük a piacon.

Az MKB adatai a februári jogszabályváltozás nyomán növekedést mutatnak az igénylések számában, több olyan ügyfél előtt is megnyílt a lehetőség, akiknek korábban a bank nem tudott pozitív tájékoztatást adni. Átlagosan 8 millió forint támogatott hitelt igényeltek az ügyfelek a banknál. Jellemzően kétgyerekesek érdeklődnek, de a háromgyermekes igénylők száma is növekszik. Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklődnek a legtöbben.    

A Budapest Bankhoz hetente több tucat igénylés érkezik, elsősorban használt lakások iránt. Itt is arról számoltak be, hogy megnőtt az igénylések száma a februári jogszabályváltozások után. Az átlagos hiteligény 10 millió forint körül alakul, vidéken elsősorban ingatlanépítés miatt keresik a CSOK-ot, míg a központi területeken az ingatlanvásárlásra használt CSOK-igénylés a jellemző.    

Az UniCredit Bank tájékoztatása szerint február eleje óta több mint kétszáz CSOK-kérelem érkezett be, a februári rendeletmódosítás tovább könnyítette az újlakás-célú támogatás feltételeit. Mint írták, láthatóan megemelte az ingatlanok értékét az emelt összegű CSOK bevezetése, így egyes igénylők a saját forrás és a CSOK felhasználása mellett hitelfelvétellel tudják csak a vágyott ingatlant megvásárolni.

A banknál főként meglévő gyermekek után igényelték az ügyfelek a támogatást, a befogadott kérelmek 80 százalékában használt lakásra kérték a pénzt. Használt lakásnál jellemzően kétgyermekesek kérik a nekik járó 1 430 000 forint összeget, míg új lakás esetében is a kétgyermekes ügyfelek vannak többségben, akik a 2 600 000 forintos összeget igénylik – szerepel az UniCredit közleményében.    

A beérkezett kérelmek főként Budapest és agglomerációja, a megyeszékhelyek és a hozzá közeli nagyvárosok ingatlanjaira vonatkoznak. Az új lakásra igényelhető otthonteremtési támogatásnak köszönhetően az idén élénkülhet az érdeklődés és a kereslet az újlakás-építések, a magánszemélyek által épített családi házak iránt, ami azonban az új többlakásos társasházak kínálatának hiányában csak évek múltán tudja az újlakás-vásárlást előmozdítani a pénzintézet szerint.   

A Takarékbank januártól március végéig több mint 700 CSOK-igénylést fogadott be, a 10 plusz 10 milliós kamattámogatott hitelt eddig 30 ügyfél igényelte. Az ügyfelek túlnyomó része egyelőre nem az új állami kamattámogatott hitelt, hanem az egyéb lakáscélú hiteleket – használt lakás bővítése, vásárlás, korszerűsítés – keresi. A megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban élénkült az ingatlanpiac és nőttek az árak az új építésű lakások esetében, ami még inkább arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy az új lakás vásárlásához CSOK-ot vegyenek igénybe a bank szerint.

A Takarékbank tapasztalatai szerint egyre több városban gyakorlatilag "elfogynak" a kész ingatlanok – sőt, a beépíthető telkek is. Elmondásuk alapján rendkívül élénk az ingatlanpiac Nyugat-Magyarországon – főként Győrben, Sopronban, Zalaegerszegen és Szombathelyen – ahol inkább befektetési célú ingatlanvásárlások valósulnak meg, az ingatlanok túlnyomó részt készpénzért cserélnek gazdát, és kevesebb a CSOK igénybevétel is.

A legtöbb érdeklődést a Takaréknál Pest megyében regisztrálták, majd ezt követik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megye. A CSOK-igénylések száma a banknál február elején nőtt meg, amikor megjelent az új  feltételeit tisztázó két kormányrendelet. A befogadott igénylések alapján az emberek 14 százaléka venné fel a támogatást új lakás építésére vagy vásárlására, 80 százaléka használt lakás vásárlásra, 6 százaléka pedig lakáskorszerűsítésre, bővítésre. A CSOK mellé igényelt támogatott lakáshiteleknél 5,9 millió forint az átlagos hitelösszeg.

A Takarékbank előrejelzése szerint a bevezetett intézkedések – CSOK, lakásáfa csökkentése – hatására az idei évben óvatos becslés alapján is megduplázódhat a lakásépítések száma, így országosan 8-10 ezerrel több lakás épülhet az előző évekhez képest.

Az Erste Bank arról tájékoztatott, hogy a hiteligénylések 30 százalékához tartozik CSOK-kérelem is. Továbbra is felhasználható marad náluk a CSOK önerőként, vásárlás esetén a vételárnál, építés esetén pedig a költségvetésben – írták.

2016. április 9., MTI / CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot

Related

unicredit 7003739537914010684

Népszerű bejegyzések

item