Biztosítás nélkül már nem is építkezhetünk?

Alig több mint két hónap múlva lép hatályba az építési törvény módosítása, amely szerint a lakóépületek tervezésében és kivitelezésében ...

Alig több mint két hónap múlva lép hatályba az építési törvény módosítása, amely szerint a lakóépületek tervezésében és kivitelezésében részt vevőknek felelősségbiztosítással kell rendelkezniük. A részleteket szabályozó kormányrendeletnek azonban egyelőre nincs nyoma, így az építési piaci szereplőknek fogalmuk sincs, hogyan készüljenek az új helyzetre – írja a Napi.hu. A módosítás az építkezést vállaló CSOK-igénylők számára is bonyolítja a helyzetet...
Egy hónapja hatályos az építési törvény módosítása, amely szeptember elsejétől úgy rendelkezik, hogy a 300 négyzetméter alatti alapterületű, építési engedélyezés helyett bejelentési kötelezettség alá eső lakóépületek kivitelezésénél mind az építész tervezőnek, mind a kivitelezésben részt vevőknek kötelező felelősségbiztosítással kell rendelkeznie.

A kötelező felelősségbiztosítás tartalmi elemeit, számon kérhetőségét, ellenőrzését részletező kormányrendelet egyelőre nem készült el, azaz a családi ház építésben érdekelt mikro- és kisvállalkozásoknak egyelőre fogalmuk sincs, milyen feltételeknek kell megfelelniük addigra. A Napi.hu megkérdezte az építésügyben illetékes Miniszterelnökséget, hol tart a kormányrendelet előkészítése, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ kérdéseikre.

A módosítás leginkább olyan mikro- és kisvállalkozásokat érint, amelyek rendszerint szóbeli megállapodások alapján végzik a munkájukat, nem kötnek írásbeli szerződést a lakossági megbízásoknál, s a kötelező felelősségbiztosításra anyagilag sincsenek felkészülve – mondta el a lapnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke. Ráadásul a családi ház építéseken rendszerint több vállalkozó dolgozik, keveredik a kalákában végzett kivitelezés a különböző brigádokkal, kőműves, ács, burkoló fűtésszerelő – nem életszerű, hogy mindegyikük külön felelősségbiztosítással rendelkezzen – sorolja aggályait az ÉVOSZ elnöke. (A CSOK igénylése esetén ez különösen hangsúlyos, hiszen az új ház építése az igényelhető 10 millió forintból hitel nélkül még meglévő telek esetén is igencsak ügyes tervezéssel és kivitelezéssel  megvalósítható – a Szerk.)

Mit javasol a szövetség?

A szövetség számos javaslatot is megfogalmaz az új jogszabály kezelhetősége érdekében, javaslataikat a Miniszterelnökségnek is eljuttatták. Álláspontjuk szerint a kivitelezésben csak a fővállalkozó  (generálkivitelező) részére legyen kötelező a felelősségbiztosítás. Ez, nem mellesleg a megrendelőt is arra orientálja, hogy ne sokféle megbízást adjon, amivel jelentősen megnehezíti a garanciális problémák kijavításának számon kérhetőségét, hanem a komplett létesítményt felvállaló, és azért felelősséget vállaló vállalkozóval dolgoztasson.

A fővállalkozónak minimum vagyoni károkozásra, személyekben történő károkozásra, a tevékenységgel, vagy a szolgáltatási körben, valamint az alvállalkozó által okozott kárra kellene felelősségbiztosítást kötni, amely mindig a konkrét projektre szóljon. Az ÉVOSZ szabad biztosítóválasztást is szorgalmaz – mondta lapunknak Koji.

Kalákás megoldás esetén pedig az építtető maga feleljen a hibákért, vagy a harmadik félnek okozott  kárért – vallja a szövetség. Az elvárt minimális fedezeti összeget értékkategóriánként határoznák meg. Három kategóriát javasolnak: 40 millió forint alatti, 40-100 millió forint közötti és 100 millió forint feletti lakóingatlanra köttetnének felelősségbiztosítást. A tervező és a kivitelező pedig külön-külön felelősségbiztosítással rendelkezzen – véli a szakszövetség.

2016. június 13., Napi.hu

Related

napi.hu 2019813347215572257

Népszerű bejegyzések

item