Beindultak a nagycsaládosok

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közlése szerint folyamatosan növekszik a családi otthonteremtési kedvezményben...


Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közlése szerint folyamatosan növekszik a családi otthonteremtési kedvezményben (CSOK) részesülők körében a nagycsaládosok vagy azt tervezők aránya. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta, egy év alatt 22 ezer családnak tudtak segíteni, ők 43 milliárd forintos támogatásban részesültek. A nagycsaládosok, illetve azt tervezők aránya növekszik a CSOK-on belül – tette hozzá.

Az otthonteremtési program, amely a családok támogatását és a  az építőipar fellendítésén keresztül a gazdaság élénkítését egyaránt célozza, sikeres – mondta Novák Katalin. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy évben több mint 22 ezer családnak sikerült segíteni a CSOK-kal, ami 43 milliárd forintos támogatást jelent.

Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) iránt, az idei első félévben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, hat hónap alatt 11 900 kérelmet nyújtottak be, ezek összértéke 31,9 milliárd forint – jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Nagytarcsán.

A program népszerűsége megnyilvánul az építési engedélyek számának növekedésében is – tette hozzá –, a KSH legfrissebb adatai szerint az idei első hat hónapban több építési engedélyt adtak ki, mint tavaly összesen.

A legjobban a megyei jogú városokban emelkedik a szám, de a községekben is 72 százalékos a növekedés – mondta, kiemelve ez utóbbi fontosságát, mert a korábbi időszakban a vidéki kistelepüléseken nagyon alacsony volt az építkezések száma.
   
Az államtitkár felidézte: a kormány azért indította el az otthonteremtési programot, hogy minden család saját lakáshoz vagy házhoz jusson, méghozzá elérhető áron. Hangsúlyozta: a kormány részéről minden szükséges forrás rendelkezésre áll, 2017-ben ez 211 milliárd forintot jelent.

2016. augusztus 1., MTI / CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot

Related

nagycsaládosok 3755931552028994801

Népszerű bejegyzések

item