Reszkethetnek az építési vállalkozók!

Az építési törvény júliusi módosítása szerint szeptember elsejétől kötelező felelősségbiztosítással lehet csak vállalkozni a 300 négyzetmé...

Az építési törvény júliusi módosítása szerint szeptember elsejétől kötelező felelősségbiztosítással lehet csak vállalkozni a 300 négyzetméteresnél kisebb, egyszerű bejelentéssel érintett családi ház tervezésére és kivitelezésére – írja a Napi.hu. A felelősségbiztosítás kereteit egy kormányrendelet lenne hivatott részletezni, ám erre az építési piac hónapok óta hiába vár – noha a Napi.hu birtokába jutott előterjesztés információik szerint már jó ideje a Miniszterelnökségen hever.
Szeptembertől – elméletben – csakis tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás birtokában lehet hozzálátni a 300 négyzetméternél kisebb alapterületű, egyszerű bejelentéssel építhető lakóépület megvalósításába, a piaci szereplőknek azonban egyelőre fogalmuk sincs, milyen felelősségbiztosítást kell kötniük. Az ezt szabályozó kormányrendelet ugyanis hetek óta a jogszabályalkotók asztalán hever.

A lapunk birtokába jutott rendelettervezet rögzíti, a kivitelezői szerződésben szereplő felelősségbiztosítás nélkül az építési munkaterület nem adható át a fővállalkozó kivitelező részére, az építési napló nem nyitható meg és a kivitelezés nem kezdhető meg. Az új szabályozás azokra a beruházásokra vonatkozik, amelyek kivitelezési szerződését 2016. szeptember 1-jét követően kötötték meg, az elektronikus építési főnapló megnyitására pedig 2016. október 1-jét követően kerül sor, a tervezési szerződésnél az építési napló megnyitása október 16. után történik.

A felelősségbiztosítás meglétét az építésfelügyeleti hatóság ellenőrzi vagy ellenőrizheti, annak hiányában súlyos szabálytalanságot állapít meg és leállíttathatja az építkezést.

Az építtetővel szerződéses kapcsolatban álló tervezőnek és a fővállalkozó kivitelezőnek kötelező felelősségbiztosítást kötni, a tervezővel leszerződött szakági tervezőknek és a fővállalkozó alvállalkozóinak pedig lehetséges.

A biztosításnak fedezetet kell nyújtania a biztosított és alvállalkozója tevékenység körében felmerülő vagyoni és személyi károkozásra.

Mire nyújtson fedezetet a biztosítás?

A tervező esetében:

 - 50 millió forint beruházási költségkeretig biztosítási eseményenként legalább 2 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen legalább 6 millió forintig;
- az 50 millió forintot meghaladó, de 100 millió forintot meg nem haladó összegű beruházási költségkeret között legalább 5 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 15 millió forintig;
- 100 millió forint feletti beruházási költségkeret esetén legalább 10 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 30 millió forintig nyújt fedezetet.

A fővállalkozó kivitelező felelősségbiztosítása a hibás építési tevékenységéből adódó dologi illetve személyi károkat, valamint a fővállalkozó felelős műszaki vezetője által okozott károkat teljes mértékben fedezi.

Minden egyéb esetben:

- 50 millió forint beruházási költségkeretig biztosítási eseményenként legalább 10 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen legalább 30 millió forintig;
- 50 millió forintot meghaladó, de 100 millió forintot meg nem haladó összegű beruházási költségkeret között legalább 20 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 60 millió forintig;
 - 100 millió forint feletti beruházási költségkeret esetén legalább 30 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 90 millió forintig kell fedezetet biztosítania.

A kötelező felelősségbiztosítás a szerződés hatálya alatt okozott és legkésőbb a szerződés megszűnését követő 3 éven belül bekövetkezett, a biztosító részére bejelentett, biztosítási eseménynek minősülő károkra kell fedezetet nyújtania.

2016. október 11., Napi.hu

Related

otthonteremtés 4673806257423447541

Népszerű bejegyzések

item