Érdekes hír, ha szocpolról CSOK-ra váltana!

A CSOK-kérdések sorában egy olyan téma következik, amikor a korábbi otthonteremtési szabályok szerint felvett támogatással indult el a csa...

A CSOK-kérdések sorában egy olyan téma következik, amikor a korábbi otthonteremtési szabályok szerint felvett támogatással indult el a családi ház építése, de a házaspár most több gyermeket is vállalna, hogy CSOK-kal fejezzék be az építkezést. Csakhogy ebben a korábban felvett támogatás akadály lehet...

Az említett példában szereplő házaspár tart a CSOK felvételétől, mert ugyan szeretnének három gyermeket, de nem tudják, mennyit buknak, ha ez mégsem válik valóra.

A kérdés:

A levélíró és párja „szocpolt” vettek fel, két gyermek vállalásával, amelynek segítségével egy éve kezdtek házépítésbe. Közben megszületett az első gyermek. Most viszont a szülői örömök ismeretében egyrészt további gyermekeket vállalnának, ugyanakkor emiatt az épített házat is máshogy képzelik el. 10 milliós támogatást céloznának meg, csakhogy ehhez ismereteik szerint a korábban felvett támogatást vissza kell fizetniük.

A levélíró arra is kíváncsi, hogy mi történik a megítélt CSOK-kal, ha ezek után mégsem születik meg a vállalt három gyermek, hanem mondjuk csak kettő. Merthogy ez annak ellenére is előfordulhat, hogy a házaspár eltökélt abban, hogy nagycsaládot teremtsen.

A válasz:

A jó hír a levélíró számára, hogy a korábban felvett „szocpol” nem zárja ki a CSOK igénylését, ha meglévő vagy vállalt gyermek után igényli valaki a támogatást. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha korábban már kapott valaki gyermekek után járó állami támogatást, akkor a CSOK-ot úgy igényelheti, hogy annak összege a már elnyert támogatás összegével csökken. Vagyis három gyermek esetén az új építésű lakóingatlanra járó 10 milliós összegből kell levonni a már megkapott „szocpol” összegét.

Azonban fontos tudni, hogy vállalt gyermekszám esetén a CSOK-ot csak akkor ítélik meg, ha a korábbi támogatás érdekében vállalt gyermekszám már megvan. Mivel a levélíró jelezte, hogy két gyermek vállalása mellett kapott támogatást, ez a feltétel egyelőre nem teljesült. Ebben az esetben is van lehetőség a CSOK igénylésére, de – a levélíró értesülésének megfelelően – csak úgy, hogy a korábban felvett támogatás összegét visszafizetik. Ráadásul a szabályok szerint még a visszafizetést követően is 5 évet kellene várni a CSOK igénylésre. Vagyis érdemesebb jelenleg a vállalt második gyermek megszületésére összpontosítani, és ezt követően vállalni a CSOK-igénylés mentén a harmadikat.

Bár ebben a konkrét helyzetben nem valószínű, hogy megéri a CSOK-ra számítani, a válaszadó szakértők tájékoztatták a levélírót a támogatás visszafizetésének körülményeiről is. Ezek alapján, ha a vállalt határidőig a fiatal házaspár nem teljesíti a vállalt gyermekszámot, akkor a megítélt támogatást vissza kell fizetni. A visszafizetendő összeget csökkenti, ha például három gyermeket vállaltak, de csak kettő születik, mert így a két gyermek után járó összeget megtarthatják. A visszafizetés összegét viszont növeli a folyósítás napjától számított, és a Polgári Törvénykönyvben meghatározott késedelmi kamat. Ennek a kamatnak az ötszörösét kell fizetni, amennyiben a legmagasabb, legfeljebb 10 millió forintos összegű támogatást vette fel az igénylő. Ugyanezek a szabályok érvényesek akkor is, ha a határidőig nem sikerül a vállalt gyermekszámot teljesíteni, hanem a vállaltnál kevesebb gyermekszám mellett a pár elválik.

2017. február  24., csalad.hu

Related

szocpol 4159126361852030952

Népszerű bejegyzések

item