Mire figyeljünk a lakástakaréknál?

Az akár 10 százalék feletti hozamot biztosító lakástakarék-konstrukciók feltételei az állami támogatás miatt kötöttek, mégis jelentős külö...

Az akár 10 százalék feletti hozamot biztosító lakástakarék-konstrukciók feltételei az állami támogatás miatt kötöttek, mégis jelentős különbségek lehetnek közöttük a BankRáció.hu február elején készített összehasonlítása szerint. A CSOK igénylésénél is felhasználható támogatásnak azonban buktatói is lehetnek, illetve további változások várhatók 2017 nyarától!

Van olyan piaci szereplő, amelyik akciósan elengedi a számlanyitási díjat, de olyan is, amely ezért több mint 70 ezer forintot kér. Ez az összeg megfelel az egy évre jutó állami támogatásnak. A hozamok között is jelentős, akár 1-3 százalékpontos különbségek lehetnek. Az eltérő ajánlatok miatt érdemes a lakástakarék indításakor feltérképezni a kínálatot. Fontos az is, hogy azoknak érdemes lakástakarékot indítaniuk, akik 4-10 éves időtávon lakáscélú beruházást terveznek, vagy van lakáshitelük.

A mostani alacsony kamatkörnyezetben továbbra is az egyik legjobb megtakarítási konstrukció a lakástakarék, amely évi 30 százalék, maximum 72 ezer forint állami támogatás miatt akár 10-13 százalékos hozamot biztosít. A lakástakarék-konstrukciók feltételei és az állami támogatás viszonylag kötöttek, mégis vannak különbségek a négy piaci szereplő ajánlatai között - közölte a banki ajánlatok összehasonlításával foglalkozó BankRáció.hu, amely a február elején érvényes feltételek alapján a négy piaci szereplő több mint 20 ajánlatát vetette össze.

Számlanyitási díj vs. állami támogatás

Az egyik legfontosabb tényező a számlanyitási díj: a BankRáció.hu összeállítása szerint február elején vannak olyan piaci szereplők, amelyek ezt akció keretében elengedik. Ezzel szemben vannak olyan konstrukciók, amelyeknél akár 40-80 ezer forintos tétel is lehet a számlanyitás. Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője azt mondta, havi 20 ezer forintos befizetésnél jár a maximális, évi 72 ezer forintos állami támogatás. A legmagasabb számlanyitási díj tehát akár elvihet egy teljes évre jutó állami támogatást.

Az elemzés szerint a legvonzóbb megoldást a 4 éves futamidejű lakástakarékok nyújtják, ezeknél akár 12-13 százalékos lehet az éves hozam, de vannak alig több mint 10 százalék körüli értékek is. A 10 éves futamidejű lakástakarék-konstrukcióknál is jelentősek a különbségek, a hozamok 4,15-7 százalék között mozogtak február elején.

Kinek és mire való?

Gergely Péter azt is elmondta, hogy a lakástakarékok kétségtelenül vonzó hozamot biztosítanak, de ezeknél is fontos a tudatosság és a körültekintő választás. “Egyrészt egy lakástakarék elindítása előtt a jelentős különbségek miatt érdemes átnézni a kínálatot például az online összehasonlító oldalak segítségével. Másrészt elsősorban azoknak érdemes szerződni, akik 4-10 éves időtávon biztosan terveznek valamilyen lakáscélú beruházást. Ez lehet lakásvásárlás, lakáskorszerűsítés, de a megtakarított összeggel a lakáshitel-tartozás is csökkenthető” - tette hozzá.

A lakástakarék-szerződések futamideje egyébként meghosszabbítható, tehát ha mondjuk a 4-5 éves futamidő lejárta előtt a lakástakarékos ügyfél úgy dönt, hogy nem szeretné még elkölteni a pénzt, akkor meghosszabbíthatja. Fontos az is, hogy a lakástakarék-konstrukciókkal a megtakarítási időszak után lakáscélú hitelt is igényelhetnek az érintettek, ezek a kölcsönök pedig fix havi törlesztést biztosítanak. Egy 10 éves futamidejű megtakarítás után például 5,4-8 százalékos teljes hiteldíjmutatóval rendelkező lakáshitelt lehet igényelni. Az elemzés szerint február elején az egyik legjobb lakástakarékos hitel esetében a 10 éves megtakarítási időszak után közel 6 millió forintos hitel jár több mint 12 éves futamidőre, a havi törlesztőrészlet pedig kevesebb, mint 42 ezer forint.

A lakástakarékok 2017 nyarától még kedvezőbbek lesznek, ugyanis a jelenlegi három hónapról két hónapra csökken az úgynevezett kiutalási időszak, azaz a megtakarítók gyorsabban juthatnak hozzá a felhalmozott összeghez. A BankRáció.hu szakembere arra számít, hogy a lakástakarékok továbbra is népszerűek lesznek a magyar piacon, elsősorban az állami támogatásból adódó magas hozam miatt.



2017. február 11., realista.hu / Bankráció.hu

Related

lakástakarék 6860761562444715821

Népszerű bejegyzések

item