Már négy kerekű irodában is igényelhető CSOK

A Takarék Csoport a Heves megyei Tarnaleleszen indította el Magyarország első, négy keréken guruló bankfiókját, ami egyedülálló fejlesztés...

A Takarék Csoport a Heves megyei Tarnaleleszen indította el Magyarország első, négy keréken guruló bankfiókját, ami egyedülálló fejlesztés az országban, ráadásul itt is igényelhető már a CSOK – közölte a pénzintézeti csoport az MTI-vel.

A közlemény szerint a mozgó bankfióknak kialakított és ATM-mel felszerelt kisbuszban első körben 11 kis magyarországi településen lesznek elérhetőek a takarékok termékei és szolgáltatásai, köztük a családi otthonteremtésim kedvezmény, ismertebb nevén CSOK.

A Takarék-busz egy teljes kisfióki technikával felszerelt gépjármű, amely a tervek szerint naponta három települést lát majd el pénzügyi szolgáltatásokkal, heti rendszerességgel, előre megállapított ütemterv szerint.

A lakossági és vállalati ügyfelek a pénz befizetése és ATM-es felvétele mellett a kisbusszal utazó, szakképzett banki ügyintézőn keresztül számlát nyithatnak, betétet helyezhetnek el, illetve meghatározott limit alatt pénzt vehetnek fel a betétjükből. A magánszemélyek fogyasztási hiteleket, személyi kölcsönöket, valamint a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) is igényelhetik, a vállalkozások pedig bankszámla-hitelkereteket kérhetnek.

A szeptember 27-én elindított rendszeres járat elsőként nyolc Heves megyei település - így Tarnalelesz, Mikófalva, Egercsehi,  Egerbocs, Nagyvisnyó, Balaton, Bekölce és Egerbakta -, valamint három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helység - Tiszakarád, Bodroghalom és Erdőbénye - lakosainak, vállalkozóinak és önkormányzatainak nyújt majd különböző pénzügyi szolgáltatásokat. A települések közös jellemzője, hogy a nagyobb városoktól több kilométeres távolságra helyezkednek el, többségük lakossága nem éri el az 1500 főt sem.

2017. szeptember 20., MTI

Related

otthonteremtés 5928693011946433675

Népszerű bejegyzések

item